Babos Kiki ellen

A címvédő francia, valamint az orosz csapat lesz a magyar női teniszválogatott ellenfele a Fed Kupa döntőjében, amelyet április 14 és 19 között rendeznek meg Budapesten.

dsc_0060.jpg

Mi is ott jártunk a gyönyörűen feldíszített Szépművészeti Múzeumban, ahol  eldőlt, hogy a magyar együttes az A csoportban küzd majd a Papp László Sportarénában.

A 12 csapatos tornán - amelynek összdíjazása 18 millió dollár - a négy csoportgyőztes jut be az elődöntőbe. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak majd.

"Mi már azzal nyertünk, hogy otthont adunk a döntőnek ebben a csodálatos városban" - szögezte le Juhász Gábor szövetségi kapitány és frissen kinevezett főtitkár, hozzátéve, hamarosan megkezdődik az egyeztetés a csapattagokkal, akik jelenleg szerte a világban versenyeznek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, büszke arra, hogy az ITF Budapestet választotta, és a szervezők mindent megtesznek majd azért, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg a modern formában megújuló FED Kupának.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével minden idők legsikeresebb női játékosa, a 39x-es Grand Slam-bajnok Billie Jean King.

Íme Juhász Zsóka képgalériája a helyszínről:

 

döntő csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország
B csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D csoport: Csehország, Németország, Svájc

A képekre minden jog fenntartva, azok felhasználása a Turf &Sports írásbeli engedélye nélkül NEM engedélyezett!! 

Turf&Sports

Kalandozások, elmélkedések sok-sok képpel elmesélve. Kapcsolat: turfandsports01@gmail.com https://www.instagram.com/turfandsports/