Megtorpant az Olaj

2020-ban immár második rangadóját vesztette el az Olajbányász, most ráadásul hazai környezetben. Ott jártunk a Tiszaligetben.

dsc_0587.JPG

Pikáns rangadó zárta a heti fordulót, hiszen a két piros-fekete alakulat nem csak nagy rivális évek óta - és talán a szombathelyiek legfőbb kihívói az idei pontvadászatban -, de ma a hazaiakat erősítő Potocnik-Tóth-Price trió körmendi kötődése sem ismeretlen vélhetően olvasóink előtt.

Remek hangulatban, zsúfolt ház előtt dobták fel a labdát és indult a csiki-csuki. A vendégek egyáltalán nem kezdtek megilletődötten. Főként Varnado volt elemében, aki az első negyedben már 10 pontot jegyzett. Mivel hazai oldalon jobban eloszlottak a terhek, így az Olajbányász elsősorban Davis kosaraival harmincat rámolt be és hétpontos előnyt jegyzett 10 perc után. A folytatásra azonban szétesett a hazaiak játéka. Mindössze tizennégy pont hazai parketten elég beszédes mutató. A szünetben komoly fejmosást tarthatott Potocnik az öltözőben, mert a csapat legjobbja, Cakarun mellett Andre Jones is feljebb kapcsolt és a harmadik negyedben úgy is tűnt, hogy a Szolnok lezárja a meccset, de ez nem sikerült. A Körmendnek mindig, mindenre volt válasza. Ferencz, Turner, Edwards és Kastrati is bekapcsolódott a pontgyártásba és kritikus pillanatokban meglökték a szekeret. Varnado viszont egészen fantasztikus volt. Viszonylag hamar összeszedett négy hibát, de hosszú pihenője után, mikor Zollner pályára küldte, extra kosarakkal segítette társait, még úgy is, hogy szemmel látható volt, hogy védekezésben nem akarta beütni az ötödiket.

A Szolnok, egy a fehérvárihoz hasonlatos, drámai, körömrágós végjátékban bukta el a meccset. Igaz ez lefolyásában másfajta képet mutatott, hiszen Fehérváron szinte végig az Alba vezetett, vasárnap viszont nagyobb előnyt csak az Olajbányász tudott felépíteni. Élni azonban nem tudott sok adódó lehetőségének egyikével sem, pedig még az utolsó másodpercek is magában hordozták a fordítás, és így a győzelem lehetőségét, de kosarat nem tudtak elérni, így a Potocnik hozta lendület megtörni látszik, hiszen

2020-ban mindkét rangadóját elveszítette a csapat, ez ráadásul most nagyon sokba kerülhet. 

A tegnapi, ugyanis már a hatodik vereség a Tisza partján, akik így nem, hogy a Körmend és az ASE pozícióját veszélyeztetnék, hanem lassan hátrafelé is kacsingatniuk kell, hiszen az Alba Fehérvár mindössze egy vereséggel áll már csak mögöttük. Minden olvasónk előtt ismert, hogy az alapszakasz eredményei milyen nagyban befolyásolják a play-off párharcokat is, márpedig ezzel a hazai vereséggel Juhos Leventéék nagyon komoly lépéshátrányba kerültek.

dsc_0689.JPG

Cakarun csapata legjobbja volt.

Aggodalomra azonban Szolnokon sem lehet ok, hiszen nem feledhető, hogy a vasi alakulat az egyetlen idehaza, aki legyőzte, a már szinte verhetetlen Falcot és a jász-nagykunságiak játéka  (a tegnap látottak alapján) bizony nagyon közel van (már) a körmendiekéhez, azaz egyáltalán nem kellett lehajtott fejjel távoznia nagyszámú szurkolótáboruknak. Potocnik a sajtótájékoztatón hasonlóan értékelt egyébként, azaz dicsérte fiait. A bajnokság szokásos körbeverését mi sem mutatja jobban, mintsem az, hogy a fehérváriak oda-vissza verték Kovács Péteréket, a tabellán mégis hátrébb állnak náluk, míg az Olaj simán nyert, a most harmadik Paks otthonában.

Lesznek még itt izgalmak. Soha rosszabbat! Hajrá magyar kosárlabda!

Képek: Juhász Zsóka/Turf&Sports

Turf&Sports

Kalandozások, elmélkedések sok-sok képpel elmesélve. Kapcsolat: turfandsports01@gmail.com https://www.instagram.com/turfandsports/