Újévi kosárünnep

Kiváló mérkőzést vívott egymással a 2010-es évek két legmeghatározóbb csapata, a bajnokság 14. fordulójában.

nyito-1018_hun_1260.jpg

Ki ne tudná: az őszi első fordulóban az Alba betonba, azaz a parkettbe döngölte az OIajt, de ez már nem az a csapat, amely akkor csúfos vereséget szenvedett. A 18 órai feldobás előtt, már egy órával hosszú sorok kígyóztak a bejáratnál, azaz sokan voltak kíváncsiak a négy meccs óta veretlen Olajbányász székesfehérvári vendégjátékára.

A találkozó Andre Jones triplájával indult, de erre rögtön három trojka érkezett válaszul így Gasper Potocniknak hamar időt kellett kérnie, mert az Alba álomrajttal indult. Azonban érdemi változás nem történt. A Szolnok csak loholt ellenfele után és az első negyedben beszedett 30 pont nem sok jóval kecsegtetett.  A folytatásban az kívánkozott a krónikák lapjaira, hogy TJ Price megszerezte első pontjait az Olaj mezében, de ennek sem igazán örülhettek a szolnoki „szurkerek”, hiszen hamarosan 34:20 állt az eredményjelzőn, és naná, hogy tombolt a hazai közönség. Az első félidő egy olyan eseménnyel ért véget, ami lehet, hogy döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Számomra többszöri visszanézés után is eldönthetetlen, hogy Csorvási Milán kosara időn túli volt-e, mindenestre a gólt megadták, így 51:45-el tértek a csapatok pihenőre.

mcduffie_1016_hun_1260.jpg

A képen látható McDuffie-val nem bírtak a piros mezesek

A második játékrészben foggal, körömmel kapaszkodott a vendéggárda, de a mérkőzés nagy részét 7-10 pontos Alba vezetés jellemezte. Ahogy az lenni szokott egy ilyen rangadón, a végére csúcsosodtak ki az izgalmak. Az egész mérkőzésen ficánkoló – és korábban Szolnokon is pattogtató – Markovic, valamint a születésnapos Govens kosarával elléptek 89:83-ra a hazaiak, de a Szolnok főnixmadárként támadt fel és Price valamint Jones tripláival kiegyenlített. Mindez a 39. perc krónikája. A nagy létszámú Olaj tábor tombolt, míg a fehérvári szurkolók már-már temetni kezdték csapatukat. A kék-fehérek támadása azonban egy beütött faulttal ért véget, így hiába hagyta ki Ljubicic az elsőt, a másodikat a helyére küldve, a találkozót 90:89-re a hazaiak nyerték. Kezdődhetett az utószilveszteri buli az Alba Regia Sportcsarnokban, hiszen a Szolnokot legyőzni, mindenkinek óriási tett. Még maga a polgármester, Cser-Palkovics András is gratulált a hősöknek az instagramon.

Szolnokon természetesen nagy a bánat és a szabálytalan kosárban látják leginkább a vereség okát, de Jones triplája után az Olaj egyetlen egyszer sem vezetett, sőt ikszre is csak a 39. percben állt először, így kétség sem férhet hozzá, hogy jogos hazai győzelem született. A Szolnok azonban hiába kapott ki 4 győzelem után egyértelműen bizonyította, hogy a Körmend mellett a Falco legfőbb kihívója és a tegnapi csapatot látva egyáltalán nem lepődnénk meg egy Magyar Kupa címvédésen sem. TJ Price 15/6-al mutatkozott be náluk.

Ahogyan a Nemzeti Sport és az első számú magyar kosárlabda portál, a Kezdő 5 is írja: kiváló mérkőzés, a kosárlabda ünnepe és igazi reklámja volt a találkozó. Sok ilyet még.

Képek: Hunbasket/Simon Erika/Alba Fehérvár

Turf&Sports

Kalandozások, elmélkedések sok-sok képpel elmesélve. Kapcsolat: turfandsports01@gmail.com https://www.instagram.com/turfandsports/