Semmi szükség erre

Az a program következik, amelynek a világon semmiféle reklámra nincsen szüksége.

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok hagyományos nyílt napja ugyanis az éves lovas naptár egyik legkiemelkedőbb eseménye. Mivel az angol telivér a lovak királya, így a csikók és yearlingek bemutatása minden lovas szakágban, szakágtól kiemelt figyelmet kap.  Ez így van rendjén.

A csikók pedig…?

Van olyan ember akár nem lovas körökben is, akinek szívét nem lágyítanák meg a mezőn nyargalászó, a kamerás embereknek néha oda-odacsípő csöppségek?

Mivel rendszeresen jelen vagyunk ezeken a rendezvényeken éppen pár héttel ezelőtt kerestük elő az azóta Hazafi és Kancadíjat nyerő kis Lili képét, aki pár éve még ott futkosott előttünk a dióspusztai domboldalon, mára pedig harcban áll az Év Lova címért. Emiatt a csodás történetek születésének helyszíne a dióspusztai angol telivér ménes.

Lili a Kancadíj utolsó métereiben. Fotó: Juhász Zsóka

Az idei esztendőben egészen érdekes lesz figyelni a 2019-ben ellett csikókra, hiszen ha nem tévedtünk a strigulázásnál a 28 „beszámozott” csöppség közül mindössze kettőnek lesz magyar papája. No, ez sem igaz..

Szóval két Akaba csikó lesz a 28 között, a többi pedig a jól vagy kevésbé jól ismert méneké. Ezennel azt hiszem lezárul egy fejezet Dióspusztán, hiszen a 2000-es évek nagy magyar (?) csillagai Steady As A Rock, Overdose, Saldenzar (igaz mindkettő rövid ideig fedezett ott), Lidohill és a többi nagy öreg távozásával elindult egy jelentősnek mondható változás a ménvonalon is.

Nagy izgalommal várom, a francia Gr1-es bajnokok utódait. Anabaa Blue Messerschmitt-től született kancacsikójára különösen kíváncsi vagyok. Érdekes, hogy a másik francia sztárménnek, Anodinnak nincs 2019-ben született csikója (pedig 2018-ban több is), míg a harmadik gall, a szürke Silver Frost ivadékai 2020-ban fognak születni.

Kell még bármit is írni? Felesleges.

Szombat délelőtt tíztől a feltörekvő nemzedéké a szó.

A ménes megközelíthető az M1-es autópályán és Tatán át.

Szöveg és nyitókép: Racing Portal

Turf&Sports

Kalandozások, elmélkedések sok-sok képpel elmesélve. Kapcsolat: turfandsports01@gmail.com https://www.instagram.com/turfandsports/